A lakkozás előművelete a pórustömítés vagy pórustalanítás, ami a fafajta anyagától függ.
A puhafák, mint például a fenyőfélék esetén a pórustömítés, az úgy nevezett “beeresztés”, általában lenolajkencével vagy félolajjal történik, melyet megfelelő higításban ecsettel, szórással vagy mártással hordanak fel. A be nem szívódott felesleges anyagot letörléssel, 2 óra elteltével el kell távolítani egy tiszta rongy segítségével. Ez nagyon fontos művelet, hiszen ha rajta marad, akkor nem lehet sem lakkozni, sem lazúrozni sem a fát, mert nem tapad meg rajta az új anyag.
A nyitott pórusú fafajták (pl. tölgy, dió, kőris, mahagóni, szil stb) esetén viszonylag nagyméretű, szabad szemmel látható pórusok vannak, amelyekbe a lakkréteg “beesik” és sötét, pontszerű árnyékot mutatva lerontja a felület összhatását, ezért ilyen esetben célszerűbb az ún. pórustömítő anyagokat alkalmazni.
Megkülönböztetünk beltéri és kültéri lakkokat, amelyekre különösen figyelnünk is kell. A beltéri lakkok olyan anyagból készülnek, melyek egészségre nem, vagy nem olyan nagy mértékben károsak. Nem úgy, mint a kültéri lakkok, melyekben a rovar- és gombaölő tartalmuk miatt mérgező anyagokat is tartalmaznak. Ezeket beltérben nem szabad alkalmazni. Sőt a lakkozást is szabad levegőn vagy nagyon jól szellőző térben lehet végezni.
A farontó rovarok és gombák, a hirtelen változó időjárási körülmények a legdrágább faanyagot is nagyon rövid időn belül tönkreteszik. Ezért például univerzális faanyagvédőszerrel nemcsak megelőzhetjük, hogy tönkremenjen, hanem a már a meglévő problémát is kezelhetjük vele. Ez az anyag a fa pórusaiba behatol, és ott színtelen, láthatatlan védelmet képez.
A lakkozáshoz mindig jó minőségű eszközöket válasszunk, mert többnyire ezen múlik, hogy milyen lesz a végeredmény. legyen az akár ecset, henger, lakkozó szivacs, úgy nevezett szivacs ecset. Vannak nagyon jó minőségű, speciális lakkecsetek, amelyekkel gyorsabban és szépen tudunk dolgozni.
Az olcsó ecset hullatja a szőrét, melyek beletapadhatnak a frissen kezelt felületbe, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem távolíthatóak el a száradás után. Az adott réteget újra kell csiszolni, portalanítani és elölről kell kezdeni az egész folyamatot. Ha még száradás előtt észrevesszük a kihullott ecsetszőrt, óvatosan, egy tű segítségével kipiszkálhatjuk, de sajnos általában meglátszik ez a művelet. Egyszóval nem érdemes a jó szerszámon és a jó alapanyagon sem spórolni!
Lakkozáshoz, oszlatáshoz inkább az egysoros, vékonyabb szőrzetű ecsetek kezelhetőek eredményesen, különösen, ha a kisiamulást a megfelelő higítással is elősegítettük.
Az ecsetet laposan, ferdén kell tartani és viszonylag gyorsan kell dolgozni. Akkor megfelelő a lakk higítása,ha az ecset nem tapad, hanem könnyen siklik a felületen. Az ecsetcsíkok széleit addig kell összedolgozni, míg nedvesek, így nem látszanak száradás után az ecsetnyomok.
Az ecsetet minden lakkozási réteg között rögtön meg kell tisztítani a megfelelő higítóval, amit a gyártó ajánl, mert különben hamar beleszárad az ecsetbe, ami használhatatlanná válik.
A parkettás szakemberek bevált munkaeszköze a rövid szálú fényesítő (vagy lakkozó) kefe, de ennek használata sok gyakorlást igényel.
Lakkhengerrel (velúr), vagy bársonyhengerrel (flock) könnyebb a kívánt egyenletes és vékony réteget kialakítani. Gyorsan lehet vele haladni, de hengerléskor képződhetnek benne légbuborékok, melyeket oszlatóecsettel lehet eltüntetni szálirányba.
A lakkszórás szintén inkább szakembert igényel, mert nagy gyakorlatot igényel és veszélyes is lehet. Nagy egybefüggő felületeknél érdemes használni, mert viszonylag sok anyag megy kárba. A munkához szükséges nagyobb higítási arány miatt könnyen megfolyhat, főleg ha függőlegesen készítik, így nagy gyakorlat kell ehhez a munkához. Viszont a hozzáértéssel szórt lakk gyönyörű, tükörfényes felületet ad.
