Nézzük ezeket részletesebben és ismerjük meg, hogy egyes tulajdonságok melyik fajra jellemzőek.
A fa illata, szaga
A frissen kitermelt vagy megmunkált fának minden esetben van valamilyen illata, ezért az asztalos műhelyeknek, faáruval foglalkozó barkácsboltoknak jellegzetes illatuk van. Vagy gondoljunk bele, hogy a frissen vágott karácsonyfának (fenyőnek) milyen csodálatos az illata, egyből az ünnepi hangulatot juttatja eszünkbe.
Ezt az illatot elsősorban azoknál a fajtáknál érezhetjük erőteljesebben, amelyek illóolajokban gazdag gyantaféléket, balzsamokat tartalmaznak. Idővel ez az illat teljesen el is tűnhet, de vannak bizonyos fajok, amelyeket ezen illatuk miatt tudatosan használnak.
Ilyen pl. a kubai szivarok csomagolására szolgáló dobozok gyártására használt cédrusfa, mely még inkább gazdagítja a szivarok aromáját.
A valódi cédrusfából készült bútorok távol tartják a ruhamolyokat. Vagy említsük meg pl. a szantálfát, melynek olajából sokféle termék készül.
A fa színe
A fa színe, fénye, megjelenése nagyban függ a megvilágítástól is, de ez adja a fa különleges szépségét, ami különösen a bútorok, értékes tárgyak, szobrok, hangszerek készítésekor kap jelentőséget.
A különböző fajhoz, alfajhoz tartozó, különböző helyeken termett fák színskálája a majdnem fehértől a sárgán, narancssárgán, rózsaszínen, barnán, szürkén, vörösön, ibolyaszínen át egészen a feketéig terjed. Különösen a trópusi fafajok mutatnak nagy színgazdagságot.
Általában a gesztnek (a fa elhalt belső szövete) van sötétebb színe és a szíjácsnak (külső, élő szövete) a legtöbbször világosabb, szürkésebb.
Ha a fának eltérő színű, árnyalatú évgyűrűhatárai vagy növekedési zónái vannak, azok a fa különböző metszetű felületein jellegzetes erezetként, rajzolatként jelennek meg. Egyes faanyagok többirányú megvilágítás esetén fényesebb és sötétebb területekből álló csodálatos mintázatot mutatnak.
A fa színe hőkezeléssel, gőzöléssel sötétebbé, melegebbé, a rostok telítésével mélyebbé tehető, pácokkal, színezékekkel teljesen meg is változtatható.
A fa levegővel, fénnyel érintkező felületei idővel sötétednek, szürkülnek, fakulnak.
Különleges színű fák: a bukszus sárga, a paduk narancs és vörös színű, az amarantfa bíborszínű, míg az ébenfa és a grenadilfa fekete színű.
A fa sűrűsége
A fa sűrűsége nagyon fontos jellemző, amiből a fa egyéb fizikai tulajdonságaira is következtethetünk. Mértékegysége a g/cm3.
A fafajok sűrűségének nagy különbségét nem anyaguk különbözősége okozza, hanem anatómiai sokféleségük, elsősorban pórusosságuk, a beléjük zárt levegő mennyisége. Valamint nagymértékben függ a fa élőhelyétől, az éghajlattól is.
A fa nedvessége
A friss, élőnedves fában a víz kétféle módon van jelen: a sejtüregekben szabad, cseppfolyós alakban, ill. a sejtfalak molekulái között, megkötött formában. A fa száradásakor először a sejtüregekből távozik a víz, a fa tömege, sűrűsége csökken, de mechanikai tulajdonságai lényegében nem változnak. További száradás után, mikor már a molekulák közötti víz is távozik, akkor a fa zsugorodik, keményedik, nehezebben lesz megmunkálható.
A száraz fa viszont nedvesebb légköri viszonyok közé kerülve vagy vízbe merítve újra nedvességet tud felvenni, eközben dagad, nagy erők lépnek fel. A különböző irányú elmozdulások a fa egyes részeiben feszültséget keltenek és a fa deformálódik, vetemedik, repedezik.
A fa keménysége
A faanyag egyik legfontosabb, a mindennapokban legtöbbször emlegetett tulajdonsága a keménysége. Ez alapján különböztetünk meg puha- és keményfát, lágy- és keménylombos anyagot.
Keménységnek azt az ellenállást nevezzük, amelyet az anyag egy másik test, nevezetesen egy szerszám behatolásával szemben kifejt.
A különböző fafajok anyaga különböző keménységű lehet, de a sűrűség és a keménység között - azonos nedvességtartalom mellett - szoros összefüggés van.
Ezzel a témával később, egy külön cikkben bővebben foglalkozunk.
